|
|
ÖNKORMÁNYZAT |
|
Általános közzétételi lista |
|
|
|
|
|
|
|
|
INTÉZMÉNYEK |
|
|
|
|
|
EGYESÜLETEK |
|
|
|
|
CÉGEK, VÁLLALKOZÁSOK |
|
|
|
|
LÁTNIVALÓK |
|
|
|
|
|
A bogyiszlói őstölgyes
Területe 87 hektár, 1993-ban nyilvánították védetté, a településről a Duna-part felé vezető szilárd burkolatú úton megközelíthető.
Az idős kocsányos tölgyekkel tarkított fás legelőt a korábbi zárt tölgyes erdőkből alakították ki legelőnyerés és makkoltatás céljából. A hagyásfák a legelő
a makkoltatott állatok, valamint az állatokra vigyázó ember számára is menedéket nyújtottak a nyári tűző nap ellen. A gyep fenntartását a folyamatos
legeltetés biztosította, mely megakadályozta a terület újraerdősülését. A külterjes állattartás visszaszorulásával a rendszeres legeltetés is kisebb területre
szorult. Pedig a legelő egy középkori eredetű gazdálkodási mód napjaikban már csak kevés helyen fennmaradt táji emlékét képviseli, ezért kultúrtörténeti
jelentősége kiemelkedő.
A ritkásan álló, hatalmas, helyenként 5 méter törzskerületet is meghaladó több száz éves tölgyekkel tarkított terület megkapó
hangulatot áraszt. Ez annak is köszönhető, hogy a hagyásfák egyedül állva fejlődtek, s így - a fényt minden irányból kapva - lombkoronájuk egyenletes és
terebélyes, nem úgy , mint az állományban növő példányoké.
A terület állatvilága elsősorban az idős fákhoz és a mozaikos élőhelyhez kötődik. A terebélyes
fákon gyakran látni a környező területek erdőségeiben fészkelő ragadozó madarat, mint az egerészölyv, mely ide jár táplálkozni. A hasadékok, odúk ideális
élőhelyei a harkályoknak, cinegéknek, peléknek, denevéreknek, de a szarvasbogár, az orrszarvú bogár és a nagy hőscincér is lakója a fáknak.
A faluban élő
idősek azt szokták mondani, hogy ezek a fák már akkor is ekkorák voltak, amikor ők gyerekek voltak. Talán ez is mutatja, hogy sajnos eljárt felettük az idő,
és ezért szárad ki évről évre egy-egy közülük. Bízunk abban, hogy a nemrég elültetetett csemeték megerősödéséig még kitartanak. Mit nekik még párszáz év?
|